A TÉKA (Településrendezési és Építési Követelmények Alapszabályzata) 2025. január 1-én hatályba lépett rendelkezéseinek nagy részét ténylegesen 2025. július 1-től kell alkalmazni. Az Építésijog.hu konferenciája lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők átlássák, júliustól mit kell másképpen csinálniuk, mennyiben változnak meg a munkájuk keretei.
Miért érdemes részt venni a konferencián?
✔ Közérthetően összefoglaljuk, melyek a TÉKA legfontosabb újdonságai, illetve ezek gyakorlati következményei.
✔ Szakmai előadóink az Építésijog.hu szerzői, valamint a portál főszerkesztője – dr. Jámbor Attila ügyvéd – által felkért szakemberek, akiknek nagy tapasztalatuk van az építési jogszabályok alkalmazása, értelmezése terén.
✔ Konkrét példákkal is bemutatjuk, mit hogyan kell tervezni, kiszámítani a TÉKA szerint.
✔ Válaszolunk a résztvevők kérdéseire is a TÉKÁ-val kapcsolatban – küldje el a kérdéseit már előre a jambor.attila[kukac]epitesijog.hu címre, hogy az előadók fel tudjanak készülni a válaszadásra!
Kinek szól a konferencia?
Építészeknek, településtervezőknek, főépítészeknek, hatósági szakembereknek – mindenkinek, akinek munkájához szüksége van a TÉKA ismeretére!
A részletes program lejjebb görgetve olvasható!
A konferencián személyesen és online formában is részt lehet venni. Ha Önnek nem felel meg a budapesti konferenciahelyszín és/vagy a június 12-i időpont, akkor sincs gond: az előadásokról készült videófelvételt egészen június 30-ig meg tudja nézni!
ALAPINFORMÁCIÓK A KONFERENCIÁRÓL:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Szervező: |
Időpont: |
Helyszín: |
Építészkamarai pontok: |
RÉSZVÉTELI DÍJAK:
|
|
|
KONFERENCIA-RÉSZVÉTEL 2025. június 12. |
|
|
Megrendelem a belépőjegyet | Megrendelem a hozzáférést |
A fenti zöld gombok közül válassza ki az önnek megfelelőt – a kattintással elindítja a megrendelési folyamatot. (Érdemes előtte bejelentkezni az artifexkiado.hu oldalra; ha korábban nem regisztrált itt, kérjük, tegye meg most!)
MIT KAP ÖN A FENTI DÍJ BEFIZETÉSÉÉRT?
Részt vehet a konferencián személyesen vagy online módon
Felteheti a saját kérdéseit, melyre az előadók válaszolnak. Akár előre is elküldheti kérdését a jambor.attila[kukac]epitesijog.hu címre.
Megkaphatja (saját gépére letöltheti) az előadások kivetített diáit pdf formátumban
Június 30-ig bármikor elérheti (és akár több alkalommal is, részletekben is megtekintheti) az előadásokról készült videófelvételeket
Kedvezményt kaphat az Építésijog.hu portál előfizetési díjaiból (erről minden résztvevő emailben részletes tájékoztatást kap a konferencia után)
TERVEZETT PROGRAM:
9.30–10.00 Regisztráció (helyszíni vagy online)
10.00–10.10 Bevezető – dr. Csanády Pál levezető elnök, a Metszet építész-folyóirat főszerkesztője
10.10–10.55 A TÉKA alkalmazásának szabályai. 2025. április 1-jétől és július 1-jétől hatályba lépő egyéb, az építésügyet érintő jogszabályok
Dr. Jámbor Attila ügyvéd, az Építésijog.hu portál szerkesztője
A TÉKA 2025. január 1. napján hatályba lépett rendelkezései ténylegesen 2025. július 1. napjától alkalmazandók, azonban nem minden rendelkezést kell figyelembe venni a tervezés során. A legtöbb településen még az OTÉK különböző időállapotú II. és III. Fejezetével, valamint ezek mellékleteivel együttesen kell a TÉKA-t alkalmazni, ezért érdemes egyértelműen tisztázni, hogy egy adott beruházás során pontosan mi a jogszabályi háttér. Az előadás második része röviden bemutatja a 2025. április 1-jétől és július 1-jétől hatályba lépő egyéb, az építésügyet érintő jogszabályokat.
10.55–11.40 A TÉKA 2025. július 1-jétől minden településen kötelezően alkalmazandó előírásai
Tóth Ferenc építészmérnök, szociológus, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője
A TÉKA-nak vannak 2025. július 1-től kötelezően alkalmazandó - akár a hatályos HÉSZ-t is felülíró – rendelkezései: a 280/2024. (IX. 30.) Korm. rend. (TÉKA) VI-XI. Fejezetei, továbbá a 136. § (2) bekezdésében hivatkozott további huszonkét paragrafus(-részlet) és négy melléklet. Az előadás röviden bemutatja a TÉKA-ban felsorolt, kötelezően alkalmazandó előírásokat, illetve az OTÉK szabályaitól való eltérés jelentőségét.
11.40–12.10 A TÉKA új jogintézménye: az egyedi eltérés. A településrendezési szerződések és a kiemelt beruházások módosult szabályozása
Tóth Ferenc építészmérnök, szociológus, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője
A TÉKA bevezeti a beépítési határértékek és a parkolóhelyek szabályaitól való egyedi eltérés lehetőségét. Az előadás körüljárja, hogy milyen esetekben, eljárásokban kérhető az egyedi eltérés, és mi lehet az új jogintézmény legnagyobb értéke a beruházók, tervezők számára. Az egyedi eltérés „alternatívái”: a településrendezési szerződésekre vonatkozó régi-új szabályok, illetve a kiemelt beruházássá nyilvánítás lehetőségei a Méptv. hatályba lépése óta.
12.10–12.45 Ebédszünet
12.45–13.20 Mit jelent, hogyan számítható ki: építménymagasság. épületmagasság. beépítési magasság?
előadó felkérés alatt
A TÉKA hatályba lépésével már a negyedik időállapotú építési követelményeket kell elsajátítaniuk a tervezőknek. A leglátványosabb eltérés talán az építménymagasság, az épületmagasság és a beépítési magasság meghatározása a különböző jogszabályszövegekben. Az előadás összegyűjti az egyes időállapotok fogalmait, és kísérletet tesz ezek összehasonlítására, valamint a fogalmak alkalmazása közötti különbségek meghatározására. Részletesen bemutatjuk a kapcsolódó TÉKA-előírásokat – például a jellemző homlokzati síkra, a műszakilag indokolt rendezett terepre vonatkozókat. Az előadó egy mintaépületen elvégzi a számításokat mindegyik időállapotú szabályrendszer alapján, így szemléltetve a különbségeket.
13.20–14.00 Zöldfelületi mutató, beépítettség, szintterületi mutató és szintszám a TÉKA szabályozásában
előadó felkérés alatt
A TÉKA minimum zöldfelületi mutatóira vonatkozó (az 1. mellékletben foglalt) előírások ugyan nincsenek a TÉKA azon szabályai között, amelyeket 2025. július 1-től közvetlenül alkalmazni kell, azonban a TÉKA 3. melléklete – módosult beszámítási lehetőségek a zöldfelület-számítás során – közvetlenül alkalmazandó lesz. Az előadás kitér a terepszint feletti és a terepszint alatti beépítettség megengedett legnagyobb mértékére, a zöldfelület megengedett legkisebb mértékére, a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értékére és a megengedett szintszámra vonatkozó TÉKA-rendelkezésekre is.
14.00–14.35 Az építmények elhelyezése a telken: a TÉKA V. fejezete
Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, igazságügyi szakértő
Az előadás bemutatja a TÉKA V. fejezetét, kiemelve az OTÉK rendelkezéseihez képest bekövetkező módosulásokat. Az elmúlt időszakban sokat változtak a közműellátás előírásai, ebben a témában a TÉKA már kitér a megújuló energiaforrások használatára. Változtak a terepalakítás szabályai, de pontosításra került a nyúlványos telek fogalma is. A főbb változásokra az előadás gyakorlati példákat is bemutat.
14.35–15.15 Kávészünet
15.15–16.00 Az alapvető követelmények és azok gyakorlati előírásai: TÉKA VI. és VII. fejezete
Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, igazságügyi szakértő
Az előző előadás folytatása, amely a TÉKA VI. és VII. fejezetét részletezi, kiemelve az OTÉK rendelkezéseihez képest bekövetkező változásokat. Az előadás példákon keresztül mutatja be, hogy a tervezőknek mely új előírásokra kell figyelniük, hogy ne rutinból végezzék a munkájukat 2025. július 1. napjától.
16.00–16.45 Hogyan tervezhetünk lakóépületet a TÉKA alapján?
előadó felkérés alatt
A TÉKA több olyan új kötelező paramétert határoz meg, amelyek alapján a többlakásos lakóépületek, lakóparkok esetében a tervezőknek új szemléletet kell elsajátítaniuk. Vannak olyan új követelmények, amelyek a lakás méretéhez kapcsolódnak (például a tárolóhelyiségek, háztartási helyiségek), és vannak olyan TÉKA-előírások, amelyeket csak bizonyos lakásszám fölött kell figyelembe venni (közösségi terek, közlekedők stb.). Hogyan befolyásolja a lakóépületek létesítését, hogy a belmagasságot csak a hat lakásosnál nagyobb épületeknél szabályozza a TÉKA? Hogyan változott a parkolóhelyek biztosításával kapcsolatos szabályozás?
16.45–18.00 Fókuszban az aktuális építési jogi kérdések
Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, igazságügyi szakértő
Dr. Jámbor Attila ügyvéd, az Építésijog.hu portál szerkesztője
Annak érdekében, hogy a résztvevőkben ne maradjon megválaszolatlan kérdés, az előadások lezárását követően előadóink válaszolnak az előzetes beküldött, majd a rendezvény során – a helyszínen és a chatablakban – feltett kérdésekre. A gyakorlati problémákra gyakorlatias, de jogszerű megoldásokat kívánunk adni. A kérdéseket már előzetesen írásban is elküldhetik a résztvevők a jambor.attila[kukac]epitesijog.hu email-címre. Érdemes élni az előzetes kérdésfeltevés jogával, mert a konzultáció rendelkezésre álló időtartamában, a beérkező kérdések sorrendjében adjuk meg a válaszokat.
[A szervező a programváltoztatás jogát fenntartja. A szakmai konzultáció időtartama a kérdésekhez igazodik, ezért a tervezettől eltérő időt is igénybe vehet.]
[Személyes részvétel esetén a részvételi díj étkezési szolgáltatást is tartalmaz.]
JELENTKEZÉS:
|
|
|
KONFERENCIA-RÉSZVÉTEL 2025. június 12. |
|
május 25-ig történő befizetés esetén 31.200 Ft + áfa |
Megrendelem a belépőjegyet | Megrendelem a hozzáférést |
Ha az Ön intézményénél, cégénél speciális eljárást igényel a megrendelési folyamat, itt veheti fel velünk a kapcsolatot:
Artifex Kiadó Kft.,
info[kukac]artifexkiado.hu,
+36 1 783 1711