Az Építési Megoldások – mint azt neve is jelzi – a tervezés, a kivitelezés és az épületüzemeltetés területén dolgozó szakemberek munkájához kíván kézzelfogható segítséget adni. A négy megjelenő lapszám mindegyike kifejezetten egy-egy témakörrel foglalkozik, azzal a céllal, hogy az adott terület legaktuálisabb kérdéseiről – a témakör legkiválóbb hazai szakértőinek bevonásával – magas színvonalú, hiteles szakmai ismereteket nyújtson, melyek a mai hazai gyakorlatban alkalmazhatók.
A tematikus lapszámok a „megoldások” sorozat tagjaiként, de önálló címekkel jelennek meg:
4 lapszám ára: 1900 Ft + áfa (1995 Ft) Megrendelem
Online
Összerázható repedésjavító gyanta
Cementmentes felújítóanyagok
Falazatok megerősítése erősítő hálóval, vagy akár anélkül
Hőszigetelések gazdaságosságimegtérülési kitekintéssel
Felújítóvakolatok alkalmazása nedves és sóterhelt falazatok esetén
Utólag is akadálymentessé tehetők az ajtók és a kapuk
A leghatékonyabb korrózióvédelem
Energetikai felújítás homlokzaton, lapostetőn, padlón
Műhely
Vizesedési problémák okainak feltárása egy középületben
Példa
Több ezer ablakszárnyat cseréltek, boltozott padlásfödémet szigeteltek
Három nagy múltú épületből ötcsillagos hotel épült
Megoldás
Falak, pillérek hőhídmegszakítása
Vályogházak újravakolása
Megrendelem a szaklapot