Egyszerűbb és gyorsabb a megrendelés, ha előtte regisztrál/bejelentkezik!
0

Építési jog 2021 online konferencia

Bruttó ár: 0 Ft
Nettó ár: 0 Ft
Áfa: 0 % (0 Ft)

 

2021. évi jogszabályváltozások az örökségvédelemben
Deák Krisztina főosztályvezető, Miniszterelnökség Építészeti, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság
A jogalkotó a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendeletet és valamennyi kapcsolódó jogszabályt átfogóan módosította, egyebek mellett változott az örökségvédelmi engedélyhez kötött és az örökségvédelmi bejelentéshez kötött tevékenységek köre, valamint a Lechner Tudásközpont feladatköre is. Egyebek mellett a védetté nyilvánítás egylépcsős folyamattá vált, és módosult a műemléki érték védelmével kapcsolatos szakkérdések vizsgálatához szükséges dokumentáció tartalma.

 

 

Az építési jogot érintő 2021. évi jogszabályváltozások 
Dr. Jámbor Attila ügyvéd, egyetemi oktató, az Építésijog.hu portál szerkesztője
A 2020 decemberében több salátarendelet jelent meg egymás után, és ezek kivétel nélkül 2021 januárjában már hatályosak is lettek. A kormány az építési engedélyezésben és az egyszerű bejelentés szabályaiban vezetett be új előírásokat, amelyek gyakorlati jelentőségét is bemutatjuk. Az Eljárási kódex és a Kivitelezési kódex módosításai mentén végignézzük, hogy a használatbavétel megszerzésére milyen lehetőségek vannak akkor, ha nem áll rendelkezésre a kivitelezői és/vagy felelős műszaki vezetői nyilatkozat. Az OTÉK 2021. évi módosításai egyebek mellett a beruházók beépítési lehetőségeit növelhetik, illetve például egyértelművé vált a műanyag gyeprács zöldfelületbe történő beszámíthatósága.

 

 

Energetikai követelmények 2021. január 1. napjától. Fókuszban a felújítás és tetőtér-beépítés
Kurucz Regina  okl. építészmérnök, épületenergetikus szakmérnök, SZÉS6 épületenergetika szakértő, WELL AP&Faculty, LEED Green Associate
A közel nulla követelmények határidejének meghosszabbítása mellett szinte semmilyen figyelmet nem kapott, hogy 2021-től a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet és 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet is nagyon jelentősen változott. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az energiahatékonyság, és egyre többen halottak már arról, hogy felújításnál, bővítésnél is figyelembe kell venni valamilyen energetikai követelményeket, de sajnos a pontos részletekkel a tervezők és kivitelezők többsége sincs tisztában. A hiányos ismeretek egyik oka, hogy a jogszabályi előírások rendkívüli bonyolult szövegezésűek, ezért az előadás táblázatokkal és konkrét esetek ismertetésével igyekszik segítséget nyújtani.

 

 

Kötelező a településképi rendeleteket módosítani 2021. március 1. napjáig. A településkép-védelmi rendszer gyakorlati tapasztalatai
Dr. Agócs Ilona jogász, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
2021. március 1. napjától ismételten módosításokat kell végrehajtani a településképi rendeleteken. Az eladás alapján az önkormányzatok képet kaphatnak a szükséges jogalkotási feladat terjedelméről, míg az építtetők, tervezőek megismerhetik, hogy hogyan fog változni a településképi bejelentés. Megismerhetjük a településképi rendeletek tipikus hibáit, illetve a gyakorlati életben felmerült legyakoribb jogalkalmazási problémákat.

 

 

Már Magyarországon is elbontatnak szabálytalan épületeket!
Dr. Dombi Gergely jogász, NAV Felszámolási és Végrehajtási Főosztály, főosztályvezető
Még mindig sokan úgy gondolják, hogy nyugodtan építhetnek szabálytalan épületet: „nálunk úgyse bontatnak el semmit”. Az adóhatóság elmúlt két évének statisztikái nem alapozzák meg ezt az optimizmust, egyre inkább nő azoknak az eseteknek a száma, amikor ténylegesen is érvényt szereznek egy bontási, átalakítási kötelezettségnek. Az előadás konkrét eseteket feldolgozva mutatja be a végrehajtási eljárás szabályait, így megismerhetjük, hogy az adóhatóság milyen lépéseken keresztül jut el a bontásig, és a kötelezettek milyen feltételek mellett kaphatnak haladékot. A végrehajtás felfüggesztésének gyakorlatát is bemutatja az előadó. 

 

 

Felújítások, tetőtér-beépítések végzésének jogszabályi előfeltételei. Kivitelezési szerződésminta
Dr. Jámbor Attila ügyvéd, egyetemi oktató, az Építésijog.hu portál szerkesztője
A 2021 januárjától igényelhető családi otthonteremtési támogatások miatt várhatóan az elkövetkező két évben jelentősen megnő a felújítások és a tetőtér-beépítések száma. Valószínűleg olyan vállalkozások is bele fognak vágni ilyen munkákba, akik korábban nem ezen a területen dolgoztak, illetve a megrendelői igények is hatványozottan nőnek majd. A felújítást, tetőtér-beépítést tervezőknek ismerniük kell, hogy mikor kell építési engedélyt, egyszerű bejelentést vagy településképi bejelentést tenniük a munka elvégzését megelőzően. Az előadásban bemutatásra kerül az Építésijog.hu által készített kivitelezési szerződésminta, amelynek alkalmazásával remélhetőleg sok bosszúság és vita megelőzhető.

 

 

Építésfelügyeleti hatósági szankciók 2021-től. Egyszerű bejelentés megtétele és hatósági bizonyítvány megszerzése lépésről-lépésre
Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, igazságügyi szakértő
Az Építési törvény (1997. évi LXXVIII. törvény) és az Eljárási kódex (312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet) módosítása az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági intézkedési jogokat és kötelezettségeket is érintette, az előadás érinti ezeket a változásokat. Az építésfelügyeleti eljárásokban hatósági oldalról résztvevő előadó egy képzeletbeli egyszerű bejelentést alapul véve végigvezet bennünket az egyszerű bejelentés folyamatán, és a bejelentés megtételéhez szükséges dokumentumok körétől kezdve a hatósági bizonyítvány megszerzéséig felhívja azokra a hibákra a figyelmet, amelyet az építtetők, tervezők általában el szoktak követni.

 

 

Elszámolási vitából bűncselekmény
Dr. Tóth M. Gábor ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke 
A közelmúltban a sajtóban is egyre többször jelennek meg olyan esetek, amikor a vállalkozó az átvett előleggel nem tud elszámolni, és fizetés helyett csak egyszerűen megszünteti a céget. Sajnos már kialakult egy olyan „kivitelezői réteg”, melynek tagjai egyáltalán nem felkészületlenül találják szembe magukat az adóssággal, és különösebb lelkiismereti problémájuk sem keletkezik az ügyből… Lényeges, hogy az érintettek felismerjék azokat a jeleket, amikor a visszaélés bekövetkezhet, és tudják, hogy mikor lépi át a vállalkozó a polgári jog vonalát, és mikor követhet el bűncselekményt.

 

  Fókuszban az aktuális építési jogi kérdések 
Dr. Jámbor Attila ügyvéd, egyetemi oktató, az Építésijog.hu portál szerkesztője
Annak érdekében, hogy a résztvevőkben ne maradjon megválaszolatlan kérdés, az előadások lezárását követően dr. Jámbor Attila az előzetesen megküldött kérdésekből tart összefoglaló előadást. A gyakorlati problémákra gyakorlatias, de jogszerű megoldásokat kívánunk adni. A kérdéseket már előzetesen írásban is elküldhetik a résztvevők a jambor.attila[kukac]epitesijog.hu email-címre.