Egyszerűbb és gyorsabb a megrendelés, ha előtte regisztrál/bejelentkezik!
0

Építési jog 2020

Évindító konferencia és webinárium az új követelményekről és jogorvoslati rendszerről – 2020. január 16.

2020 a korábbi évek – talán évtizedek – legjelentősebb változásait hozza az építésügy szereplőinek életébe. Már az egyszerű bejelentés új követelményeit kell alkalmazni, és emellett szinte új Országos Tűzvédelmi Szabályzattal (OTSZ) kell a szakembereknek megismerkedniük. Fel kell készülni azokra a változásokra is, melyeket a jegyzői építésügyi hatóságok megszüntetése, valamint a fellebbezés lehetőségének kivezetése eredményez.

Az új helyzetben való eligazodáshoz kívánunk segítséget adni a változások által érintettek – építtetők, tervezők, vállalkozó kivitelezők, ügyvédek és hatósági ügyintézők – számára az alábbiakkal:

 

1. KONFERENCIA ÉS SZAKMAI KONZULTÁCIÓ - HELYSZÍNI ÉS ONLINE RÉSZVÉTELI LEHETŐSÉGGEL IS
2020. január 16-i évindító konferenciánkkal lehetőséget kínálunk arra, hogy Ön fél nap alatt átlássa a legfontosabb változásokat, és így 2020-ban nagyobb biztonságban tudja végezni szakmai munkáját, ne fusson bele akaratlanul is jogi hibákba, el tudja kerülni a fölösleges vitákat (vagy akár pereket, bírságokat).
A konferenciát az Építésijog.hu portál (szerkesztője: dr. Jámbor Attila ügyvéd, egyetemi oktató) szakmai szervezésével tartjuk meg. Az előadók a feltett kérdésekre is válaszolnak, azaz a nap végén szakmai konzultáció is segíti a tisztánlátást. A konferenciát az interneten – webinárium formájában – is lehet követni, és minden résztvevő megkapja az előadások videófelvételeit és diasorait is. (A részletes programot és a különböző részvételi lehetőségeket alább ismertetjük.)

2. TERVEZÉSI SZERZŐDÉSMINTÁK
Az Építésijog.hu portál szakértői által összeállított, az egyszerű bejelentéses beruházásokhoz alkalmazható tervezési szerződésmintát átalakítottuk a 2019. október 24-étől hatályos előírások alapján, amelyek miatt különösen a tájékoztatási kötelezettségek teljesítése körében volt szükség kiegészítésekre. Ezen kívül – újdonságként, a konferencia tapasztalatait is felhasználva – elkészül az építési engedélyezési dokumentációk készítésének alapjául szolgáló szerződésminta is.
A konferencián az egyszerű bejelentéshez kapcsolódó szerződésmintát ismertetjük, és az Építésjog.hu előfizetést is rendelők megkapják szerkeszthető (Word formátumú) fájl formájában, azaz azt szabadon fel tudják használni, át tudják alakítani a saját céljaiknak megfelelően.
Az építési engedélyhez kapcsolódó szerződésminta megrendelésére is lesz lehetőség a konferenciát követően.

3. HOZZÁFÉRÉS AZ ÉPÍTÉSIJOG.HU TARTALMÁHOZ
A konferencián – illetve a webináriumon – való részvétel mellé Ön kedvezményes negyedéves előfizetést is igényelhet, mellyel hosszabb távon is hozzáférhet az aktuális építési jogi tudnivalókhoz az Építésijog.hu portálon. A portál szerzői ugyanis folyamatosan figyelik a változásokat, és a tájékoztató anyagokban átvezetik a szükséges módosításokat. A változások tényéről és gyakorlati jelentőségéről külön cikkek adnak magyarázatot; ezek megjelenéséről Ön mindig külön tájékoztatást kap a portál Változásértesítő hírleveléből.

 

A KONFERENCIA ELŐADÁSAI TÖBBEK KÖZÖTT AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKRE ADNAK VÁLASZT:

  • Az egyszerű bejelentésre vonatkozó új szabályozás szerint pontosan mi tekinthető „kivitelezési dokumentációnak”, annak milyen részekből kell állnia?
  • Miképpen kell, illetve érdemes megváltoztatni a tervezési szerződéseket az egyszerű bejelentések új szabályozásának megfelelően?
  • Hogyan változtatja meg a hatóságok feladatait az általános közigazgatási rendtartásról, valamint a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény, és a hatósági gyakorlat változása miképpen hat az építtetők és a tervezők feladataira?
  • Hogyan történik 2020-ban az építésügyi határozatokkal szembeni jogorvoslat?
  • Az OTSZ-t megváltoztató 106 (!) paragrafus miképpen befolyásolja a mindennapi tervezői gyakorlatot?

Ön is beküldheti már előre a saját kérdéseit (cím: jambor.attila[kukac]epitesijog.hu), hogy az előadók fel tudjanak készülni a válaszadásra a szakmai konzultáció keretében, illetve már az előadásaikat is ezek figyelembe vételével állíthatják össze.

 

A RÉSZLETES PROGRAM megtalálható a lap aljára legörgetve!

A KONFERENCIA IDŐPONTJA: 2020. január 16., 13.30-tól 18.30-ig (regisztráció 13.00-tól)

A KONFERENCIA HELYSZÍNE: AVKF Budapesti Campus (1201 Budapest, Török Flóris utca 227-229.)

ÉPÍTÉSZKAMARAI AKKREDITÁCIÓ: 1,5 pont (MÉK 2019/399)

ÜGYVÉDI KAMARAI AKKREDITÁCIÓ: 2 pont (MÜK Oktatási és Akkreditációs Bizottság, ügyszám: NY/7/2020/2) [Ha Önnek az ügyvédi kamarai kretitpontokra van szüksége, kérjük, a jelentkezés után még küldje el kamarai adatait az info[kukac]artifexkiado.hu címre: 1. az Ön ügyvédi tevékenységének formája (ügyvéd, jogtanácsos, egyéb), 2. az Ön ügyvédi kamarai azonosítószáma (KASZ), 3. az Önt nyilvántartó területi ügyvédi kamara neve.]

 

KÉRJÜK, VÁLASSZON AZ ALÁBBI RÉSZVÉTELI LEHETŐSÉGEK KÖZÜL a megfelelő oszlop alján található gombra kattintva!

Érdemes megfontolni azt a részvételi csomagot, mely negyedéves Építésijog.hu-előfizetést is tartalmaz – így folyamatosan hozzáfér a portál teljes tartalmához, ahol hosszabb távon is mindig pontos, megbízható és közérthető magyarázatok adnak segítséget az Ön munkájához.

Érdemes mielőbb jelentkezni, mert december 20-ig jelentős kedvezményt adunk a részvételi díjakból! Továbbá a téma fontossága miatt nagy érdeklődés várható, tehát ha a személyes részvételt választja, mindenképpen érdemes már most lefoglalnia a helyét, mielőtt megtelik a terem!

  Konferenciarészvétel Konferenciarészvétel
+ előfizetés
Webinárium-részvétel Webinárium-részvétel
+ előfizetés
Előadások személyes részvétel személyes részvétel interneten követhető interneten követhető
Szakmai konzultáció személyes aktív
részvétel
személyes aktív
részvétel
interneten passzívan
követhető
interneten passzívan
követhető
Előadások diasorai pdf formátumban pdf formátumban pdf formátumban pdf formátumban
Előadások videófelvételei interneten elérhető
január 31-ig
interneten elérhető
január 31-ig
interneten elérhető
január 31-ig
interneten elérhető
január 31-ig
Tervezési szerződésminta (egyszerű bejelentéshez) –  szerkeszthető
doc formátumban
szerkeszthető
doc formátumban
Építésijog.hu-előfizetés negyedéves hozzáférés –  negyedéves hozzáférés
FIZETENDŐ DÍJ

27.000 Ft + áfa

33.000 Ft + áfa

23.000 Ft + áfa 29.000 Ft + áfa
         

 

A Megrendelem gombra kattintva Ön elindítja a vásárlási folyamatot, melynek végén rendszerünk automatikusan díjbekérőt küld pdf formátumban. A díj beérkezése után küldjük a számlát. 

Ha az Ön intézményénél speciális eljárást igényel a megrendelési folyamat, itt veheti fel velünk a kapcsolatot:

Artifex Kiadó Kft.
info[kukac]artifexkiado.hu
+36 1 783 1711

 

TERVEZETT PROGRAM

 

13.00–13.30 Regisztráció (a konferencia helyszínén, illetve online)

13.30–13.40 Bevezető – Csanády Pál, Metszet, levezető elnök)

13.40–14.00 Az építésügyet érintő, már kihirdetett 2020. évi jogszabályváltozások
Dr. Jámbor Attila ügyvéd, a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar oktatója, az Építésijog.hu portál szerkesztője

Az Építésijog.hu Változásértesítőjét használók tapasztalhatták, hogy az utóbbi időben az átlagosnál több értesítést kaptak. A 2019. év végi időszak jogalkotása még a korábbiakban megszokottnál is átfogóbb módon érintette az építésügy szereplőit, több esetben úgy, hogy az egyéb jogterületen bekövetkezett átalakításokat kell alkalmazni. Előadásunkban azokról a módosításokról hallhatnak, amelyeket már kihirdettek, vagy éppen már alkalmazni is kell. Az új előírások jelentős része 2020 márciusában lép hatályba.

14.00–14.35 Az OTSZ 2020. január 22-i módosításai
Veresné Rauscher Judit okl. építészmérnök, okl. tűzvédelmi tervezési szakmérnök, építésügyi tűzvédelmi tervező, Flamella Kft.

A Magyar Közlöny 2019. július 26-i számában jelent meg az Országos Tűzvédelmi Szabályzat módosításáról szóló 30/2019. (VII. 26.) BM rendelet, amely 2020. január 22-én lép hatályba. Az OTSZ nagymértékű módosítását jelzi, hogy 106 paragrafus foglalkozik a rendelet módosításával, kiegészítésével és egyes részek hatályon kívül helyezésével. Az előadás részletesen bemutatja a tervezői munkát érintő változásokat.

14.35–15.15 Milyen dokumentáció alapján lehet lakóházat építeni?
Huszti István okl. építészmérnök

Az egyszerű bejelentésre vonatkozó 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 2019. október 24-én hatályba lépett változtatása megint bizonytalanságot okozott a tervezők körében. Az előadás körüljárja, hogy mi tekinthető az egyszerű bejelentés esetében kivitelezési dokumentációnak, annak milyen részekből kell állnia. A tervező felelőssége különösen az egyszerű bejelentések esetében készítendő dokumentáció vonatkozásában nem egyértelmű, ebben a kérdésben is állást foglal az előadó.

15.15–16.00 Kávészünet

16.00–16.35 A tervezési szerződés kötelező és ajánlott elemei. Az Építésijog.hu tervezésiszerződés-mintái
Dr. Jámbor Attila
ügyvéd, a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar oktatója, az Építésijog.hu portál szerkesztője
Az Építésijog.hu portál szakértői által összeállított, az egyszerű bejelentéses beruházásokhoz alkalmazható tervezésiszerződés-mintát átalakítottuk a 2019. október 24-étől hatályos előírások alapján – ezek miatt különösen a tájékoztatási kötelezettségek teljesítése körében volt szükség kiegészítésekre. Az előadás a szerződésminta pontjain keresztül bemutatja a tervezői feladatokat, felelősséget, és javaslatokat ad egyebek mellett a tervezői biztosítékokra, a szakági tervezőkkel történő együttműködésre. Az előadás résztvevői kézhez kapják, és a jövőben használhatják az Építésijog.hu portál által összeállított tervezési szerződés mintát. 

16.35–17.10 Miben változnak a hatóságok feladatai a 2020. évben?
Dr. Józsa Fábián főosztályvezető, Budapest Főváros Kormányhivatala Jogi és Koordinációs Főosztály, alelnök, Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület
2020-ban jelentősen megváltoznak az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény (Ákr.) és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) előírásai is. Mindkét jogszabály módosítása alapjaiban változtatja meg a hatóságok feladatait, így különösen a 2020. márciustól hatályos új jogorvoslati rendszerből fakadóan kell új típusú kötelezettségekkel szembesülniük az ügyintézőknek. Az előadás bemutatja a módosításokat, és kitér arra, hogy a hatósági ügyintézők szempontjából hogyan fogja az adott változás befolyásolni a gyakorlatot. A hatósági gyakorlat változása értelemszerűen kihat az építtetők, tervezők tevékenységére is.

17.10–17.45 Közigazgatási perek a bíró szemével
D
r. Króneisz Gábor törvényszéki bíró, kollégiumvezető, Közép-Duna-Völgyi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

2020 márciusától valamennyi építésügyben – a kormányhivatal által elbírálandó fellebbezés helyett – közigazgatási pert indíthatnak az ügyfelek, amennyiben vitatják az építésügyi hatóság döntését. A közvetlenül csak a bírósághoz fordulás lehetősége miatt megnő annak a jelentősége, hogy mennyire vannak tisztában az érintettek a legalapvetőbb közigazgatási perrendtartási előírásokkal. Az előadó konkrét példákon keresztül mutatja be, hogy az építésügyi perekben melyek a leggyakrabban előforduló hibák, és milyen eszközök vehetők igénybe a hatékony jogorvoslat érdekében.

17.45–18.30 Szakmai konzultáció – a rendezvény előadóinak részvételével
Annak érdekében, hogy a résztvevőkben ne maradjon megválaszolatlan kérdés, az előadások lezárását követően szakmai konzultációt tartunk. A gyakorlati problémákra gyakorlatias, de jogszerű megoldásokat kívánunk adni. A kérdéseket már előzetesen írásban is elküldhetik a résztvevők a
jambor.attila[kukac]epitesijog.hu email-címre.

[A szervező a programváltoztatás jogát fenntartja. A részvételi díj étkezési szolgáltatást is tartalmaz. A szakmai konzultáció időtartama a kérdésekhez igazodik, ezért a tervezettnél hosszabb időt is igénybe vehet.]