Egyszerűbb és gyorsabb a megrendelés, ha előtte regisztrál/bejelentkezik!
0

Építész Tervezői Napok 2024

Szakmai védnök és szakmai szervező: BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszéke

 

Minden alkalommal az adott témakörhöz kapcsolódóan elhangzik egy építészeti szempontú, sokszor külföldi kitekintő, valamint egy építésügyi szakértői előadás, mely a kivitelezés során tapasztalt hibákat, tanulságokat mutatja be konkrét példák alapján.
Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek. Alkalmanként 4-5 szakmailag elismert egyetemi oktató tart előadást, ezt egészítik ki a cégek témakörhöz kapcsolódó alkalmazástechnikai, anyagismertető előadásai. A programhoz ebéd és két kávészünet kapcsolódik.

 

 

FIGYELEM, lehetőséget adunk a rendezvény online követéséreAz online közvetítés megtekintésének számítógépes feltételei >>

Az online konferencia-résztvevők is kaphatnak építészkamarai pontokat. Ehhez a konferencia ideje alatt feltett két kérdésre kell majd helyesen válaszolniuk a megadott internetes felületen (az aláírás helyett ezen a módon kell ilyenkor ellenőriznünk a „jelenlétet”). A felvétel a közvetítés után még egy hétig elérhető, ebben az időtartamban akár többször is meg lehet nézni, részletekben vagy egészben. A válaszok beküldésére rendelkezésre álló időtartam: a közvetítés napjától kezdve 1 hét.

 

AKKREDITÁCIÓ: 2 pont/alkalom (továbbképzési nyilvántartási szám: 2024/15)

HELYSZÍN: Etele Plaza Prémium Moziterem (1119 Budapest, Hadak útja 1., bejárat a Kelenföld vasútállomás felőli oldalon, 5. emelet), illetve online részvétel

 

RÉSZVÉTELI DÍJAK:
Személyes részvétel: 
3.150 Ft + áfa (4.000 Ft) /alkalom 
A személyes részvételi díj a konferencia étkezési díja. A helyszínen kizárólag bankkártyás fizetésre van lehetőség, ennek díja: 3.937 Ft + áfa (5.000 Ft) /alkalom
Online részvétel építészkamarai tagoknak, nyilvántartottaknak kredipont-igényléssel: 4.724 Ft + áfa (6.000 Ft) /alkalom
Online részvétel kredipont-igénylés nélkül: 2.362 Ft + áfa (3.000 Ft) /alkalom

Figyelem ! Visszatérítés! Minden konferencianap után minden személyes résztvevőnek bruttó 1000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a részvételi díjat a rendezvény napjáig kifizetőknek, illetve a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható az Artifex Kiadó által szervezett rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.!

 

IDŐPONTOK ÉS TÉMÁK

A hőszigetelés tervezése szerelt szerkezetekben és tetőkben – 2024. március 21., online részvétel március 28-ig – LEZAJLOTT KÉPZÉS
Szakmai szervező és levezető: Pataky Rita mestertanár, BME Épületszerkezettani Tanszék 

Fény és építészet – ablakbeépítés, világítás, napelemek és más klímatudatos megoldások – 2024. április 18.
Szakmai szervező és levezető: dr. Becker Gábor egyetemi tanár, BME Épületszerkezettani Tanszék
személyes részvétel
online részvétel kreditpont-igényléssel
online részvétel kreditpont-igénylés nélkül

Alternatív felújítási megoldások értékelése – 2024. május 16.
Szakmai szervező és levezető: dr. Dobszay Gergely egyetemi docens, BME Épületszerkezettani Tanszék
személyes részvétel
online részvétel kreditpont-igényléssel
online részvétel kreditpont-igénylés nélkül

Homlokzati trendek és elvek – 2024. szeptember 19.
Szakmai szervező és levezető: Horváth Sándor címzetes egyetemi docens, BME Épületszerkezettani Tanszék
személyes részvétel
online részvétel kreditpont-igényléssel
online részvétel kreditpont-igénylés nélkül

Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – 2024. október 17.
Szakmai szervező és levezető: Kakasy László címzetes egyetemi docens, BME Épületszerkezettani Tanszék
személyes részvétel
online részvétel kreditpont-igényléssel
online részvétel kreditpont-igénylés nélkül

Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – 2024. november 14.
Szakmai szervező és levezető: dr. Takács Lajos egyetemi docens, tanszékvezető, BME Épületszerkezettani Tanszék
személyes részvétel
online részvétel kreditpont-igényléssel
online részvétel kreditpont-igénylés nélkül